Egy különleges nyomozás történeteként is nézhetjük azt a
felemelő előadást, amely Elek Judit filmrendező áldozatos munkája nyomán
kerülhet most a szemünk elé, s amely eredménye most egy egészen ritka szépségű
könyv formájában is a kezünkbe vehető. Eisikovits Miksa zenei gyűjtése ez a
harmincas évek zárt zsidó közösségéből, amelynek tagjait szinte kivétel nélkül
meggyilkolták nem sokkal az ősi dallamok lejegyzése után.
 |
| Elek Judit a sajtótájékoztatón |
Az Oscar díjas Saul fia című film végén felhangzó ősi, utánozhatatlan
zsidó dallam, vagy a Nobel díjas íróról Elie Wieselről szóló film végén
felcsendülő zene mind ugyanonnan származik.
A világtól elzárva élő szegény haszid zsidók énekelték a harmincas
évek végén még ezeket a dalokat. A holocaust idején szinte mindenkit
meggyilkoltak közülük.
E dalok csak úgy maradtak fent, hogy 1938-1939-ben egy
lelkes, akkor pályája elején álló, ifjú zenetudós, Eisikovits Miksa,
összegyűjtötte őket az erdélyi Máramarosszigeten. Mivel a gazdagabb zsidók nem
segítették, hogy egy fonográfot vehessen, s így rögzíthesse a dalokat, ezért
ceruzával iskolai kottafüzetekbe jegyezte fel az ősi, de akkor még rendszeresen
énekelt dallamokat, s szövegeket – számol be ő maga erről, egyetlen megmaradt,
már a háború után készült visszaemlékezésében.
Aztán a háború után, a kommunista Romániában élő Eiskovits,
ahelyett hogy a világ elé tárta volna ezeket a kincseket, elrejtette a
füzeteket amelyekbe jegyzetelt, majd minden érdeklődőnek azt mondta, hogy azok
elvesztek. Zsidósággal, vagy bármiféle vallásos dologgal akkoriban nem volt
tanácsos foglalkozni.
A dalok tehát ugyanúgy eltűntek, mint az őket éneklő
emberek.
Eisikovits, aki a romániai magyarság zenei életében fontos
szerepet játszott, azért nem feledkezett meg teljesen erről az anyagról. Annyit
például biztosan tudunk, hogy megmutatta a minap elhunyt költőnek, Kányádi
Sándornak, aki megpróbált segíteni, értelmezni Eisikovits jegyzeteit. A „Volt
egyszer egy kis zsidó, Erdélyi zsidó népköltészet” kötetében szereplő néhány
verset szinte biztos, hogy ez a gyűjtemény ihlette.
S azt is tudjuk, hogy készült egy zongora átirat, amely New
Yorkban megjelent – de közel sem okozott szenzációt. Hozzáértők szerint éppen
azért, mert az eredeti dalok sava-borsa veszett el akkor, amikor azt a
különleges ízt kihagyták, vagy nem tudták lekottázni, ami az eredeti előadást
értékessé tette – s amely valóban alig-alig reprodukálható egy halott anyagból.
Miközben, hozzáértő kezekben egy egészen csodálatos világ elevenedhetett
volna meg a lappangó kottákból.
Aztán a kilencvenes évek elején egy sikeres magyar
filmrendező, Elek Judit, amikor a szintén Máramarosszigetről származó Béke
Nobel díjas íróról, Elie Wieselről készített filmet, hallott az elveszett füzetekről.
Szerette volna eredeti zenével illusztrálni az alkotását.
Tudta, hogy az egyetlen esély arra, hogy valamit megtudjunk
az ott élő haszid zsidók dalairól, az az, ha megtalálja ezeket a kottákat.
Krimibe illő, kalandos nyomozás után jutott a nyomukra –
erről részletesen ír a most megjelent könyvben -, s 1993 májusában Eisikovits
egyik rokonától, Erdélyben, három órára kölcsön kapta azokat. Három órára,
1993-ban. Hogy másolja le azokat akkor?
Egy ismerősét, Markó Bélát hívta fel, aki csak annyit tudott
mondani, épen előző nap kaptak Soros Györgytől egy másológépet, még ki sem
csomagolták, bekapcsolni sem tudják, de menjen oda, hátha neki sikerül
elindítani.
Sikerült, így készült el a másolat a 166 oldalról. S ez adja
a mostani könyv és film alapját. Ugyanis, az eredetieket vissza kellett adnia,
s azok azóta újra eltűntek.
De a másolatok megmaradtak.
 |
| Melis László |
Igenám. De Eisikovits feljegyzései finoman szólva sem voltak
egyértelműek. Többek között azért sem, mert sem héberül, sem jiddisül nem
tudott, ezért halás után, fonetikusan jegyezte fel a szöveget, ráadásul magyar
és román karaktereket is használt munkája során. Sokszor félrehallotta a
szöveget, vagy nem volt elég ideje a kotta és a szöveg egyidejű jegyzetelésére.
Ráadásul, az ottani előadásmódra jellemző, hajlításokat, a sokszor elcsúszó
hangot sem lehet kottában lejegyezni – viszont ezek nélkül érdektelen az egész.
Így aztán, mint rejtvényt kellett megfejteni az anyagot. A
sokszor nehezen érthető feljegyzéseket, kottákat Elek Judit és csapata
negyedszázados munkával tudta értelmezni.
Ráadásul, túlélő, olyan, aki még hallotta volna ezeket,
alig-alig akadt.
A munkában nagyon sokan segítettek, itt elsősorban említsük
meg a nemrégiben tragikus fiatalon elhunyt nagyszerű zenész Melis László
munkáját. De kellettek zenészek, rabbik, hangmérnökök és így sikerült feléleszteni
a kottából a dalt – amely az egyik legjelentősebb kelet-európai zsidó zenei
emlék.
Elek Judit most nemcsak egy gyönyörű kötetben tette közkinccsé
a dalokat, amelyben értelmezi őket, s jelenteti meg Eisikovits egyetlen
visszaemlékezését a gyűjtésről, de egy nagyszerű színpadi produkcióban fel is
támasztották a dalokat, s a bemutatóról készült film DVD-je szintén elérhető,
amelyen többek között Nógrádi Gergely énekel.
Elek Judit sokszor elmondta, elmondja, hogy a célja ennek a
zenei világnak a feltámasztása, megismertetése a világgal. Talán, ha
felcsendülnek ezek a sok más helyről is részben ismerős, mégis sajátos ízt
kapott dallamok, akkor azzal felelevenedik valami abból a régi elpusztult
világból is. S, hogy számítása ennyiben mindenképpen bejött, mutatja nemcsak
az, hogy a világ nagy zenei gyűjteményei ugyanúgy érdeklődnek a kötet, a kotta
és a film után, mint például a washingtoni Holocaust Memorial Museum is. De
például szeptember 4-én Budapesten a csodálatos hangú Fekete László főkántor ad
elő részleteket ezekből a régi zsidó dalokból, amelyek hála Eisikovits Miksának
és Elek Juditnak ránk maradtak.
(„És a halottak újra énekelnek”, Dánielfilm, 2018. Könyv, CD
és DVD)
